Egy 68 éves férfi rabolt bankot Györkönyben, elkapták – videó
Nem sokáig élvezhette több mint egymillió forintos zsákmányát a györkönyi bankrabló.
Nem sokáig élvezhette több mint egymillió forintos zsákmányát a györkönyi bankrabló.
Hadházy szerint sem neki, sem családtagjainak nincs egy négyzetméter állami földje sem, hiába állít vagy legalábbis sugall mást a TV2. Erre akár a politikai pályáját is feltenné.
Az LMP antikorrupciós szóvivője került a Tények célkeresztjébe. Mert hogy az apja egy olyan cégnél dolgozik, amelynek tulajdonosa a helyi gazdák szerint gyanús körülmények között szerzett földet. A Fidesz közleményben követeli a magyarázatot.
Magyarország egyetlen még működő falusi mozija Bölcskén van – épp a karácsony előtti Star Wars-őrület idején jártunk ott, és már értjük, hogyan termelhet profitot egy filmszínház Tolna megye közepén, miközben a világ mozijai haldoklanak. A 29 évesen megválasztott polgármester és a családi hagyományt továbbvivő mozigépész avatott be a titkokba.
Több mint egy tonna hústerméket foglaltak le a Nébih szakemberei egy Tolnai megyei húsboltban, ahol finoman szólva is nagyon rossz higiéniai körülmények között tárulták az árut. Mocskos ládákba is tettek húst, amit a garázsban halmoztak fel, sőt, ott is darabolták. Mindenhol hihetetlen kosz és kupleráj volt.
A tűz körülhatárolása már megtörtént, és a tűzoltók folytatják az oltási munkálatokat.
A péntek hajnalban történt balesetben összesen heten sérültek meg.
Kölesd és Harc között egyszer csak kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy menetrend szerinti autóbusz. Az utasok még időben kimenekültek.
Egy magányos holttestet találtak Tolnán egy építkezésen. A holttest mintegy 140 éve kerülhetett oda, és elképzelhető, hogy megölték.
A jelenségről az Időkép egyik észlelője fotót is készített.
A katasztrófavédelem szerint több embert kórházba vittek a Tolna megyei buszbaleset helyszínéről.
Egy 43 éves férfit a járdán gázolt halálra egy autó Kistormáson.
A település eddigi alpolgármestere nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap a Tolna megyei Györén - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.
A busz kedd reggel két gyereket szállított Dombóvárra, a tűz keletkezése után leszálltak a járműről, senki nem sérült meg.
A Sárvári Járási Ügyészség vádat emelt egy Tolna megyei férfi ellen, aki műszaki cikkeket hirdetett meg eladásra az interneten, de a hirdetésre jelentkezőket átverte: kacatokat küldött nekik, nem a megbeszélt termékeket. 146 sértettnek, összesen több mint 2 millió forint kárt okozott.
Egy ember meghalt, egy megsérült, amikor két személygépkocsi ütközött a Tolna megyei Hőgyészen, a 65-ös úton - közölte honlapján a katasztrófavédelem.
Helyreállt a gázszolgáltatás vasárnap délelőtt a Tolna megyei Őcsényben, ahol hajnalban egy megrepedt utcai vezetékből kiömlő gáz okozott lakástüzet.